Haladó Kurzus

A Haladó Kurzus kifejezetten gyakorlati jellegű és személyre szabottan egyedi. A résztvevők az Alapkurzuson szerzett belátásaikra építenek, és elfogadással, együttérzéssel, tisztánlátással fedezik fel mindennek egy sokkal mélyebb szintjét. Lehetőséged van pontosan meglátni, hogyan védekezel és reagálsz a változásokra, illetve a különböző kiváltó eseményekre. A kurzus végére pedig képes leszel teljes mértékben, korlátok nélkül megtapasztalni a saját erődet. Olyan emlék lesz számodra a kurzus, mely öröke veled marad, erőt adva a legnehezebb pillanatokban is.

Ki tartja a kurzusokat?

Dr. Menis Yousry 2003-ban alapította meg az Esszencia Folyamatokat. Azóta a világ számos országában tart önismereti tréningeket. Igen hatékony módszere a brit egészségügyben családterapeutaként és pszicho-terapeutaként szerzett szakmai tapasztalatának legerőteljesebb elemeit vegyíti tudományos kutatások eredményeivel.

Egészségügyi információ, fizikai állapot:

Ha valamilyen egészségügyi problémád van, amellyel kapcsolatban támogatásra lehet szükséged, kérjük, tájékoztass emailben erről bennünket, amilyen hamar csak lehet, hogy minden lehetséges módon támogathassunk.

Terhesség

Ha jelenlegvárandós vagy, kérjük, hogy várj a kurzus elvégzésével!

Terápia/kórházi kezelés/rehabilitáció

Az Esszencia Folyamatok Haladó Kurzusa egy tanulási folyamat része, amely nem helyettesít semmilyen tanácsadást vagy terápiát. Ha jelenleg terápiás kezelés alatt állsz, akkor a terapeutád beleegyezése feltétlenül szükséges a szeminárium elvégzéshez. Kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot ezügyben. Ha jelenleg vagy a közelmúltban valamilyen pszichés problémával vagy függőséggel küzdesz, küzdöttél, vagy éppen felépülőben vagy, kérjük, ne feledd, hogy bár az Esszencia Folyamatok Haladó Kurzusa oktatási jellegű tréning, természetéből faladóan lelki eredetű kérdéseket is a felszínre hoz. Minden résztvevő teljes felelősséget vállal a saját egészségéért. Az Esszencia Folyamatok semmilyen esemény miatt nem vonható felelősségre, mely a Haladó Kurzuson való részvétel esetleges következménye.

A Haladó Kurzusra csak az Alapkurzus elvégzését követően lehet jelentkezni.

Részvételi díj: 120.650 Ft/ fő.


Az utaláshoz szükséges adatok

Dr. Menis Yousry Szolgáltató Kft.
2800 Tatabánya
Szende Lajos u. 6. A/II/1.
Adószám: 25980813-1-11
Erste bankszámlaszám: 11600006-00000000-79734248

Az utalás során a megjegyzés rovatban kérjük, tüntesd fel neved, a kurzus szintjét és időpontját (pl. Nagy Éva, Haladó kurzus, 2017. október).

Amennyiben készpénzben fizeted be az összeget a megadott bankszámlaszámra, a készpénzbefizetés banki költségével megemelt díjat kérjük befizetni a számlára.

Figyelem: számlát csak arra a névre tudjuk kiállítani, ahonnan az utalás érkezett!

Helyfoglalás:
A szemináriumokra a helyfoglalás a teljes részvételi díj kifizetésével, valamint a szolgáltatási szerződés megkötésével történik. A szeminárium elvégzésének előfeltételei vannak, ezért a szeminárium más személyre nem átruházható!

Lemondás feltételei:
A korlátozott résztvevői létszám miatt ingyenes lemondási lehetőség nincs, és a szemináriumon való részvétel más személyre nem átruházható. A befizetett részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni. Kivételt képez a betegség miatti távollét, melyhez orvosi igazolás szükséges. Ebben az esetben a részvételi díj a soron következő Haladó Kurzuson használható fel.

Személyes ajánlások
Dr. Yousry lehetővé tette a számomra, hogy megértsem a fájdalmam, és olyan gondolkodásmódra tanított, ami mindent más megvilágításba helyezett.Korábban képtelen voltam erre.
Pete Wilkins
Az Esszencia szemináriumok a leginkább életformáló erejűek és a legmélyrehatóbbak az összes ilyen jellegű kurzus közül.
Ben Brophy, Online Publisher
A haladó kuzus időpontjai és helyszínei
Szűrés
Ország:
  • All
  • UK
  • Bulgária
  • Magyarország
  • Spanyolország
  • Vietnám
  • Románia
Szűrés Hónap:
  • All
  • Január
  • Február
  • Március
  • Április
  • Május
  • Június
  • Július
  • Augusztus
  • Szeptember
  • Október
  • November
  • December
20th
Mar
25th
Mar
Foglalás
Haladó kurzus
Hungary, Budapest
21th
Nov
25th
Nov
Foglalás
Haladó kurzus
Hungary, Budapest