Rejtett emlékeink nyomában – Út a valódi önmagunkhoz.
Dr. Menis Yousry – az Esszencia Folyamatok alapítója és vezetője – Kairóban született és nevelkedett, majd 1974-ben Londonban telepedett le. Családterapeuta, általános pszicho-terapeuta és pszichológus, aki világszerte több tízezer emberrel dolgozott már együtt, és nagyon praktikus, megtapasztaláson alapuló önfejlesztő kurzusokat hozott létre. Dr. Yousry feladta az egyesült királyságbeli Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál betöltött vezető családterapeuta állását, annak érdekében, hogy teljes mértékben az Esszencia Folyamatokra tudjon koncentrálni, és minél szélesebb közönséghez juttassa el munkáját.
Születésünk előtt és kisgyermekkorunkban még nem vagyunk tudatában annak, hogy miként formálnak bennünket a külvilággal és a szüleinkkel kapcsolatos élményeink. Agyunk még nem fejlődött ki annyira, hogy értelmezni tudja ennek az életszakasznak a tapasztalatait, így azok tudattalan, feldolgozatlan emlékképekké válnak. Ezért számos reakciónk a már rég tovatűnt múltra adott automatikus reflex, amely azért alakult ki, hogy megvédjük magunkat. Felnőttként ez olyan, nem kívánt gondolati és cselekvési minták ismétlődéséhez vezethet, amelyek meggátolnak abban, hogy elérjük valódi céljainkat. A Rejtett emlékeink nyomában – Út a valódi önmagunkhoz című könyv feltárja azokat a láthatatlan, ám igen erőteljes hatásokat, amelyek befolyásolják a tetteinket, a múlthoz kötnek minket és korlátoznak a jelenben. Egyszerű, de hatékony gyakorlatok segítségével azonosíthatjuk, hogy miként kapcsolódnak jelenlegi cselekedeteink a kora gyermekkori tapasztalatainkhoz, a szüleinkhez fűződő viszonyunkhoz, az előző nemzedékek életéhez, a történelmünkhöz és a kultúránkhoz. Emellett azt is megmutatja, mit tehetünk annak érdekében, hogy változást érjünk el a jelenben!
Nemzetközi kiadások
Menis Yousry books
Galéria
Vélemények
Sajnálatos tény, hogy senki nem tanít meg bennünket rendesen arra, hogyan használjuk hatékonyan lényünk leglenyűgözőbb részét, az agyunkat! Mind az üzleti életben, a szakmai és a magánszféránkban szükség van rá, hogy helyes döntéseket hozzunk, mégis azon kapjuk magunkat, hogy nem értjük a valódi gondjaikat, küszködünk velük, és hogy milyen módon érhetnénk el a legjobb eredményeket. Múltbéli tapasztalataink elhomályosítják ítéletüket, és garantálja, hogy elkerül bennünket a boldogság, az egészség öröme, amelyet pedig mindannyian megérdemelnénk. Dr. Menis Yousry könyvének alapelvei sokaknak segítettek meggyógyulni és továbblépni egy jobb élet felé, beleértve önmagam is. Szívből ajánlom ezt a könyvet.
Sir Ralph Halpern
Menis Yousry megejtő együttérzéssel és az emberi lét iránti mély megértéssel osztja meg filozófiáját. Ha már eleged van abból, hogy ugyanazokat a sikertelen szokásokat játszd újra, amelyek csal csalódást hoznak, akkor ez a könyv megváltoztathatja az életed.
Michelle Bridgman, pszicho-terapeuta és a nemi identitás kérdéseire szakosodott tanácsadó
Az önsegítő könyvek gyakran csak arra összpontosítanak, ami rossz, és azzal kapcsolatban adnak tanácsokat, hogyan változzunk meg. Dr. Yousry azonban csodás, holisztikus módon képes demisztifikálni, normalizálni és képezni bennünket, és megtanítani arra, hogyan fejlődik az emberi lények agya. Mesterien megírt, lenyűgöző, erőt adó olvasmány.
Kari Dewar, integratív pszicho-terapeuta